Azon tanakodtam ma, mikor naplemente után autóztunk hazafelé, és a tetőtől talpig LED világításban tündöklő-villogó erkélyeket, házakat figyeltem, hogy odabent vajon hogy élhetnek. Mert gyönyörű, szemet gyönyörködtető a díszítés, a külsőségek rendben, a megjelenés, a külcsín hibátlan. Teli a közösségi média karácsonyt is megszégyenítő ajándéközönben tébláboló kisgyermekekkel, “bér-télapó” látogatással, ezerféle süteményt készítő szuper háziasszonyokat igazoló fotókkal. Azért csináljuk-e mert december van, mert így szokás, vagy mert tényleg az Ünnepre várakozásban, a ráhangolódásban, a hagyományőrzésben segít. Zavar-e, ha a gyerek összemaszatolja a konyhát, csupa mézes-ragacs minden, megdorgáljuk-e érte, vagy még ki is zárjuk őt a sütés-főzésből, hiszen csak láb alatt van…
Arról olvastam ma, hogy az édeskevés, ha valakinek a „virágait” szeretjük, sokkal fontosabb, hogy a „gyökereit” is szerethessük. Mi a virág? Külsőség, szépség, illat, mosoly, csábítás, hiúság. És mi a gyökér? Belső tulajdonságok, mélység, gondolatok, érzelmek, viszonyunk a környezetünkhöz, empátia, segítőkészség.
Félre ne értsétek, mi is megsütöttük az első adag gyömbéres kekszet, a lányok feldíszítették az idei mézeskalács házikót is, saját készítésű (meg kedvenc helyi dekoratőrünk által készített) díszekkel fokoztuk az ünnepváró hangulatot a házban. Mégis azt kell mondanom, ha csak ennyi lenne, nem lenne elég, de ha ezt a mi kicsi családunk teremtette hagyományt nem folytatnánk, már hiányozna.
Aztán elmondtam ezt ma este az édesanyámnak is - szó nélkül, magamban, két ima között, a temetőben - miközben apró hamisciprust helyzetem a síremlékére.
Éppen 10 éve történt, hogy egyhetes kislányom alvásidejében létrát ragadva így Adventben, a függönyökre aggattam a díszeket, órákig díszítgettem a lakást. Édesanyám, aki éppen nálunk volt, értetlenkedve kérdezte, hogy van erre energiám szinte szülés után, két szoptatás között, ugyan minek ez a felhajtás. Majd ha idősebb leszek, meglátom, ahogy fáradok, mit sem számít ez, felesleges időráfordítás. Akkor sem értettem, és ma sem, hogy mondhat ilyet. Életem egyik legnagyobb fájdalma, kérdése, hogy neki tényleg nem számított, vagy nem volt fontos, vagy ő nem várt már semmire…
Amíg isteni dolgokról emberi módon gondolkodunk, nem tudjuk betölteni küldetésüket.
Ez az adventi vasárnap egybeesik Szent Miklós napjával. A IV. században élt, Myra szent püspöke, életében és halála után is sok legenda főszereplője lett. Ami talán biztosan tudható, hogy Miklós - gazdag szülei halálát követően - minden örökségét a szegények között osztotta szét. Szent Miklós napán így szép hagyomány az adakozás. Ajánljatok fel bármit, amivel mások életét könnyebbé tehetitek, viszonozzátok azt a sok jótéteményt, amit ti ezidáig kaptatok, amiért hálásak lehettek, ami megváltoztatta életeteket.
Szent Miklós a katolikus és a görögkeleti egyház szentje, általában a nehéz körülmények között élők megmentője, és sokféle szakma patrónusa, így többek között az illatszerészeké (Mária Magdolna mellett), a gyógyszerészeké is.
Szent Miklós, azaz a Mikulás a gyerekek védelmezője, ajándékozója. Milyen lehet a Mikulás illata? Mi lenne a Mikulás, ha illat volna? Vajas keksz, kakaó, hó és fenyők keveréke. És el ne feledjük, mindig 3 db aranyalmával, azaz naranccsal “közlekedett”.
Hogy lett Miklós a parfümőrök támogatója? Azt mondják, Szent Miklós bari szentélye mirhától illatozik, így a parfümkészítők (is) saját szentjükké fogadták. Magam szentjének érzem így módon én is…:-)
A mirhát az Újszövetségben 152 alkalommal említik, a kutatók szerint az istenek, királyok tiszteletére adott megszokott ajándék volt, ahogy a kisded Jézus is többek között ezt kapta a Három királyoktól.
“Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről… Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát” (Mt 2:1, 11, MBT).
“Nikodémus is elment, aki annak idején éjszaka kereste föl (Jézust), s vitt mintegy 100 font mirha és aloékeveréket. Fogták Jézus testét és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték. Így szoktak a zsidók temetni.” (Jn 19,38-20,10)
A Biblia mellett a Védák, az óegyiptomi papiruszok és a Korán egybehangzó állításai szerint, szertartásaikon minden jelentős korabeli vallás használt mirhát. Az egyiptomiak éjjel-nappal, egyfolytában égették templomaikban. Szoktuk mondani, hogy a mirha a Jin, a női minőség, a női principium, az ókorban is a Holdnak szánt áldozati ajándék volt. Akkoriban az istenek eme ajándékot a szorongás és félelem megszüntetésével, valamint kellemes álmokkal és az elmélkedés elmélyítésével köszönték meg.
Ma is ajánljuk azoknak, akik bezárták érzelmeiket, nem tudnak sírni, zsibbadtak, akár sokkos állapotban vannak. A mirha segít kiszabadítani érzelmeiket, tisztítatni az elmét, emlékeztet arra, hogy a szívünk vigyázhasson ránk.
A mirha az anya-gyermek kötelék zavarait, bizalmi válságait segít begyógyítani. Felszabadulhatunk általa a gyermekkori traumáktól, és az Anyaföldre, mint szeretetteljes, minket tápláló helyre tudjunk újra tekinteni.
Az ógörög mitológiában Aphrodité, a szerelem istennője, Mürrha istennőt vérfertőző kapcsolatra kényszeríttette apjával, Kinürasszal. Kinürasz mikor megtudta, hogy saját lányával hált, azzal állt bosszút a történtekért, hogy őt mirhafává változtatta. Amikor a fa virágba borult, megszületett a kínos kapcsolat gyümölcse, Adonisz. A megvágott kéregből előcsurranó gyantás cseppeket azóta Mürrha könnyeinek nevezik…
„Létezik egy ősi, gyógyító papnői tradíció, mely szorosan kapcsolódik a szakrális olajokkal való munkához. E hagyomány az egyiptomi templomi gyógyításból nőtte ki magát, mely során a papnők olyan embereknek segítettek, akik a halál folyamatán mentek át. Gyógyítást is adtak, amikor arra volt szükség. Ők voltak a myrrhophorok, a mirha hordozói, vagy az olajok úrnői, kik közül a legismertebb Mária Magdolna. A szakrális olajakkal való elsődleges gyógyítói munka az ember igaz lélekesszenciájának helyreállítása volt, a lélekben okozott sérülések gyógyítása. E papnők nem csak a testet – de a lelket gyógyították.” (Felicity Warner, Molnár Mária fordítása)
A mirhafa Afrikában, a Közel-Keleten, Etiópiában, Szomáliában, Jemenben őshonos (a bibliai Édenkerten túl). Az arabok “murr”, azaz keserű néven illetik (a mirhagyanta íze keserű). A növények száraz, meleg éghajlaton 2,5-4,5 méter magasságúra nőnek.
A mirha gyantáját a fa szürke kérgének bemetszésével gyűjtik. Az izzadmány ruganyos cseppekben gyűlik össze, melyek a levegőn sárgás-fehér folyadékból vörösesbarna gyantává szilárdulnak. A gyantából vízgőzös lepárlással vonják ki a halványsárga vagy borostyánszínű illóolajat.
Az ókori kultúrákban a vallási szertartásokon kívül a gyógyászatban, szépségápolásban, illatszergyártásban is alkalmazták, sőt a halottak bebalzsamozásában is is használt szer volt. A perzsa lányok megtisztulásra, a zsidók a felszentelési titkos receptekhez használták, Mózes ezzel kente fel papjait. A mirhával ízesített, fájdalomcsillapító, bódító hatású bort a halálraítélteknek is felkínálták (Jézus ezt visszautasította, hogy tiszta elmével nézzen szembe a halállal).
„A zsidók egy kegyes cselekedete volt, hogy akiket a kivégzésre vittek, azoknak egy korty mirhával kevert bort adtak, hogy elveszítsék öntudatukat.” (Edersheim)
A mirha szépészeti, bőrselymesítő hatását ma is élvezhetjük. A korabeli menyasszonyokat (ld. Eszter királyné) hat hónapig kenegették mirhával, hogy bőrük kellően szép legyen.
"S mikor egy-egy lányra került a sor, hogy bemenjen Áchásvéros királyhoz azután, hogy letelt neki az őt megillető tizenkét hónap – mert így telnek a szépítkezés napjai: hat hónapig mirha-olajjal és hat hónapig illatszerekkel és szépítőszerekkel “
Használjatok mirhát a szépségetekért, hitetek megerősítéséért, az anyai kapcsolatok, kötődések támogatásához, az anyai minőség és áldozatvállalás megtapasztalásáért, és hogy biztonságban és táplálva érezzétek magatokat.
A mirha illóolaja sebgyógyító balzsam, mint a tápanyagban dús, anyai előtej a kolosztrum. Olyan meleg, biztonságos, bensőséges érzetet ad, táplál és véd, mint az ölelő anyai szeretet adva és kapva egyaránt.
A szakrális olajok minden dimenziójának ismerője, az angyali Kovács Gabriella emlékére. Nem volt időnk barátokká lennünk, csak egymás tisztelőivé, kollégákká. Mégis minden csepp mirháról eszembe jutsz most már több mint egy éve.
“Emlékezz, hogy te isten vagy. Emlékezz, hogy az idő nem létezik. Emlékezz, hogy nagyon szeretünk téged. Emlékezz, hogy soha nem vagy egyedül. Emlékezz.” (Flo Aeveia Magdalena: Emlékezz az egységre - Mária Magdaléna története, fordította: Kovács Gabriella)
Legyen áldott Mindnyájatok második adventi hete!
